Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Új felhasználó?
 

Bibliaóra

„Vándor” bibliaórák Pusztaszentistvánon: Egy február végi istentiszteleten lelkészünk szomorúan tájékoztatta a gyülekezetet, hogy a rendszeresen tartott bibliaórákon egyre kevesebb a résztvevő, és a legutóbbi alkalommal egyedül volt. Megdöbbentem. Nagyon sajnáltam azt az embert, akit úgy ismertünk meg, hogy sokszor erején felül is dolgozik közösségünk építésén. De mi ezt nem segítjük. Én nem voltam látogatója a bibliaóráknak. Bár tapasztalatból tudom, hogy a Szentírás megértése, befogadása nem könnyű dolog, nagyon fontos, sokat segít az avatott magyarázat és a gondolatok cseréje. Ennek ellenére mégsem ez volt az első reflexem, hogy ezután elmegyek. Rögtön felmentettem magam: „öreg vagyok, Szentistvántól messze van az „itthon”, tél van, este sötét van”, stb. De hála Istennek , a dolog nem maradt ennyiben. A Tisztelendő úr felvetette: nem lehetne-e a földrajzi távolságot úgy leküzdeni, hogy az egymáshoz közel lakók valamelyike otthonában tartsuk meg az összejövetelt? A következő hét csütörtökén tizenketten ültük körül az asztalt. Ezt követően sorra nyíltak az ajtók, és ami még fontosabb, a szívek is. Alkalomról – alkalomra szorosabbá, megértőbbé vált kapcsolatunk. Valamennyien régi ismerősök, rokonok, barátok, szomszédok vagyunk, ismerjük egymást. De a közös imák, az őszinte kitárulkozások, a hozzánk szóló ige ébresztett rá - legfontosabb kötelék köztünk az, hogy mindnyájan Krisztus követői akarunk lenni. Ennek nem mindig sikerül megfelelni, de nem merülhetünk tétlenségbe. Feladatunk van. És ebben tudunk egymásnak segíteni. Hálát adok Istennek e kis közösség tagja lehetek. Együtt elmélyültebben élhetjük meg a böjti időszakot, és várhatjuk a Feltámadás ünnepét. Kis Zoltánné Jelenleg minden héten csütörtökön 16 órai kezdettel tartunk Bibliaórát a Gyülekezeti termünkben.!

Jelenleg nincs megjeleníthető elem a mappában.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930