Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Új felhasználó?
 

Igehirdetések

Igehirdetés 2009. november 29., Ádvent 1. vasárnapja és Templomszentelési emlékünnep Lk19,1-10 Kedves Gyülekezet! Milyen jó úgy kezdeni egy évet, hogy mindjárt ünneplünk is. Ádvent a Jézus Krisztusra várakozás időszaka, az egyházi év kezdetét jelenti. Miközben pedig várunk, a gyülekezet az érkező Jézusnak templomot szentel. Milyen különös készülődés ez! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas! – szól az útmutató ígéje Zakariáson keresztül a közeledő Krisztust pedig egy neki szentelt házzal várja a közössége remélve, hogy Ő bejön, beköltözik hozzánk. Majd az Isten házában, itt a templomban az érkező Úr és várakozó népe pedig együtt örvendezik. Vajon Zákeus történetében van-e szó templomról? Az érkező Krisztus Jézus Jeruzsálembe készül. Elérkezett az idő, hogy az Atya akaratát beteljesítse. Tanított, gyógyított, hirdette a mennyek országának közelségét. És most megy, hogy magára vegye és elhordozza a világ bűnét. Íme az Isten Báránya! Megy, hogy feláldozzák bűneinkért, megy, hogy elvegye rólunk az átkot, megy, hogy megbékítsen Istennel, megy, hogy megváltson. Jeruzsálem felé Jerikón kellett keresztül mennie. Mehetett volna másmerre is, de Jerikó felé ment. Jerikó felé, mert volt ott valaki, akivel találkoznia kellett. Volt ott valaki, akit meg akart szólítani, akinek be akart mutatkozni, akinek a házába be akart menni. Mondja is neki Jézus: ma a te házadban kell megszállnom! Ádvent első vasárnapján az érkező Krisztusra nézz! Ő az Isten báránya, aki karácsonykor azért született, hogy a bűn terhedtől megszabadítson. John Bunyan: A zarándok útja c. könyvéből készült egy film. A zarándok bűnei, mint hatalmas zsákok voltak a hátára voltak kötözve. Levenni nem tudta, cipelnie kellett. Csak Jézus keresztjénél estek le róla a terhek. Jézus ma erre jön. Erre jön mert te itt vagy, hátadon cipelve összes nyomorúságod. Azért jön, hogy találkozzon veled, meg akar szólítani, be akar mutatkozni neked. Sőt a te házadba akar bemenni, neked mondja: „ma a te házadban kell megszállnom”. A várakozó Zákeus Van egy gyerekének Zákeusról: Zákeus a fővámszedő ember, Rengeteg a pénze, mint a tenger. Háza van Jerikó főterén, Mégse boldog szívében szegény. Magam elé képzelem ezt a Zákeust. Alacsony, tömzsi ember. A nyakkendője végiggömbölyödik a pocakján. Kezében ott a mobil telefon. Nagyon elfoglalt és gondterhelt. Állandóan változik az árfolyam - mibe kéne befektetni, hogy ne legyen veszteség? Csupa aggodalom az élete. Az ügyességén, a ravaszságán múlik minden. De már nem nagyon tudja átvágni az embereket. Ismerik őt, mint a rossz pénzt. Ismerik is, utálják is. Mikor csak úgy a tömeggel vonul, megnézni, ki az a Jézus - talán direkt elé állnak. Legalább most keresztbe tehetnének neki. Különben is az ilyen minek akarja látni Jézust? Ti azt nem tudhatjátok, hogy az ilyen Zákeusok mivel küzdenek belül. Mi rágja, nyomorítja meg a lelküket. Mi az, ami megköti őket, amitől nem tudnak szabadulni. Szóval ez a nyakkendős, pocakos mobiltelefonos Zákeus valahogy felkapaszkodik egy fára. Olyan nevetséges. Miközben lentről ujjal mutogatnak, gúnyolódva, utálkozva, és vigyorogva - Zákeus fent a fán várakozik. Mire vár? Nos kedves padban gubbasztó Zákeus! Te mire vársz? Várod, hogy jól menjen az üzlet? Ki lehessen adni jó pénzért a Százforintost? Vagy azt várod, hogy a körülötted élő utálkozók elkerüljenek? Talán az utálatot a viselkedésed váltotta ki? Vagy csak nyugalmat, csendet, békét, elfogadást, őszinteséget, örömöt, megértést vársz? Miközben kikukucskálsz az elbujtató lombok közül és figyeled az érkező Úr Jézust - Tőle vajon mit vársz? Találkozás öröme Két örömteli pillanat van a Jézussal való találkozáskor. Nem tudom, hogy Zákeus, mit várt ott a fügefán. De hihetetlen élményben van része, mikor tudatosodik benne: Jézus hozzám jött, miattam jött! Gondolj csak bele! Itt az ádvent, készülődsz, sütsz, főzöl, gyertyát gyújtasz, elcsendesedsz, vásárolgatsz és egyszer csak tisztán hallod: „Jézus hozzád jött.” A jólöltözött, esetlen testű, soha nincs ideje semmire emberhez. Az emberek arcán döbbenet. Zákeus arcán meghatottság, öröm. A másik örömteli pillanat már nem csak Zákeusé: Osztoznak rajta azok, akik visszakapták vagyonuk, akik látják a megváltozott életet, osztoznak rajta az angyalok és osztozik az örömben Jézus is: Mert Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. De hol van Zákeus történetében a templom? A szövegben nincs. De Istent dicsérő templommá válik minden, ahol Jézus az Úr. Ha Zákeus életében Jézus Úr lett – Zákeus élete templommá vált. Istent dicsérő templommá. Kedves templomát ünneplő, ádventi várakozásban lévő mendei gyülekezet! Urad, megváltó Krisztusod érkezik, jön hozzád. A találkozás öröme tegye Istent dicsérő templommá életed! Ámen

Folder Misszió
 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031